Két rövid távú cél megvalósítását tűztük ki magunk elé. Ezek az utánpótlás nevelése és a versenysport. Az utánpótlás a tömeg- és a versenysport alapját képezi, és elengedhetetlenül szükség van rá, legyen szó bármelyik sportágról. Ennek érdekében egy külön programot dolgoztunk ki, amelyet ötvöztünk a város vezetésének ez irányú elképzeléseivel. A teniszezést 6-8 éves kortól érdemes elkezdeni. Ilyenkor kell kialakítani a gyerekekben azokat a feltételes reflexeket, begyakorolt mozdulatokat, amelyek a továbbiakban megalapozzák tudásukat. Ebből kiindulva elkezdtük elképzelésünk megvalósítását, miszerint kapcsolatba lépünk a városban található óvodákkal és iskolákkal. Velük szerződést kötve és együttműködve szeretnénk a gyerekekkel megismertetni és megszerettetni a tenisz sportokat. Klubunk pedig biztosítja mindehhez a megfelelően szakképzett és tapasztalt edzőket, illetve a szükséges felszerelést.
Másik komoly célunk – amely már most is nagyon jól működik - a versenysportban való minél sikeresebb szereplésünk. Az utóbbi két évben városi, megyei és országos szinten is nagyon jó eredményeket értünk el. Férfi csapataink városi és megyei első és második osztályban, valamint országos harmadikban indultak. Női csapataink pedig a megyei bajnokságban és országos másodosztályban jeleskedtek. Eredményeinket a megyei médiában rendszeresen publikáljuk. A versenysporton kívül gyakran rendezünk amatőr versenyeket, nemtől és korosztálytól függetlenül. Amelyek rendszerint szintén nagy népszerűségnek örvendenek. Az utóbbi években cégek részére szervezünk sportnapokat, versenyeket. Az itt átélt kellemes pillanatok és a versenyek után elfogyasztott, közösen elkészített bográcsos – amelyhez minden feltételt tudunk biztosítani -, kitűnő lehetőség cégek részére a csapatépítésre.
A tenisz – mint sport – értékei rendkívül szerteágazóak. Egyrészt az élsporton keresztül gyakran azt tapasztaljuk, hogy egészen fiatal korú fiúk és lányok hihetetlen pénzekért nap, mint nap keményen, fogcsikorgatva küzdenek egymással és önmagukkal. Másrészt pedig itt vagyunk mi, akik sportolni, kikapcsolódni, egészséges életmódra vágyunk. Akiknek ez a sport egy egészen más világot jelent... Nekünk, a szó jó értelmében vett hétköznapi embereknek az a szellemi és fizikai fáradtság, amelyet egy keményen végighajtott edzés, vagy egy több órás mérkőzés után tapasztalunk, leírhatatlan élményeket, a napi stressz utáni kellemes felüdülést nyújtja.
A tenisz ma már nem a fehér ruhás, gazdag családok elit sportja. Mint ahogy máshol is manapság, eben a sportban is megváltoztak a lehetőségek, most már csak élnünk kell velük. Bárkinek lehetősége van eljutni a teljesen amatőr tenisztudástól a haladó, sőt akár profi szintre is. Ehhez pedig klubunkban minden feltétel adott.
Létesítményünk, valamint a szolgáltatások színvonala felülmúlja a környéken található összes tenisz klub szintjét. A város közepén helyezkedünk el. Megközelíthetőségünk és parkolási lehetőségeink kitűnőek.